Sokan láthattunk már tigrist. Állatkertben, cirkuszban. Mindenesetre élőben.
Fenséges állat. Amikor elindul sétálni, átélhetjük a ragadozó pillantását. Nagy pillanat, amikor az ember megtapasztalhat valamit a természet spirituális erejéből. Persze csak akkor, ha nem kapja elő azonnal a fényképezőgépet, kamerát. Az objektíven keresztül ugyanis mindez nem látszik, azon keresztül akkor is csak filmet látunk, amikor a helyszínen állva töltjük az időt.
Látják? Nem látják? Na látják!
Aztán hazamegyünk és megnézzük a felvételt. Furcsa játéka ez az időnek: egy múltbéli eseményt nézünk, amit a tigrissel való találkozáskor a jelenben rögzítettünk a jövő számára. Ahelyett, hogy a jelenben éltük volna át.
Persze nem csak a tigrisre gondolok. Sajnos minden napunkban így mulasztunk el sok-sok fontos benyomást, amit a jövő 'konzerv' bontogatásában fogunk majd kutatni - a gyerekeink iskolai eseményein keresztül a barátaink eljegyzéséig.
Finom lehet a sólet a tartósítószerrel együtt is, de nagymamám bablevese és az a tekintet, ahogy várja, hogy megdicsérjem...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.