Bélabá mondja a magáét

Szóval hallottam egy jó mesét egy apóról, aki a jó történéseket nem tekintette feltétlenül jónak, a rosszakat pedig nem feltétlenül rossznak. Egy általam is látogatott intézmény létrejötte kapcsán hangzott el, de számomra egyéni tanulsága is volt. Gondoltam ezért rákeresek és megosztom. Meg is találtam itt. Remélem nem csak nekem segít.

„Régesrégen Kína vadon vidékén élt Csen apó a legényfiával. Egy napon nyoma veszett az egyetlen lovának. A falubeliek sajnálkoztak:
- Szegény Csen apó, micsoda nagy baj ért!
- Honnan tudjátok, hogy ez baj? – kérdezte az öreg.
A falubeliek megütköztek: ez ne lenne baj?

Napokkal később visszajött a ló. Vadlovakkal találkozott a vadonban és most hét vadló követte. Az öreg beterelte őket az istállóba. A falubeliek el voltak ragadtatva:
- Milyen szerencse ez, Csen apó, micsoda jó dolog!
- Honnan tudjátok, hogy ez jó? – kérdezte az apó.
A falubeliek megint megdöbbentek: mi a jó, ha már ez sem jó?

Aztán a fia elkezdte megszelídíteni a vadlovakat. Az egyik azonban úgy levetette, hogy eltört a lába több helyen is. A falubelieknek megint megvolt a véleményük:
- Szegény Csen apó, micsoda baj ért titeket!
- Honnan tudjátok, hogy ez baj? – kérdezte megint az apó?
- Elment az esze az öregnek, mi a baj, ha már ez sem baj – most aztán már igazán dühösek lettek a falubeliek.

Hamarosan császári küldöttek érkeztek a faluba, és minden épkézláb fiatalt elvittek katonának. Csen apó lábra állni sem tudó fia megúszta …”

Aztán a gyerekeim összetörtek egy ötliteres mézesüveget és az egész méz kifolyt a kamra padlójára. Nem kicsit voltam dühös. Viszont a polc alól előkerült az a három kiló hegesztő-pálca, amit már évek óta keresek. Végül ezzel az elfolyt méz ára legalább visszajött. Az ára. Ha úgy veszem.