Bélabá mondja a magáét

...azaz Visnyeszéplak, ami valóban szép lak a Zselicben.
Sok év után most újra ott töltöttem egy hétvégét. Engem mindig hihetetlen érzéssel tölt el arra járni. Vásárosbéc, amin keresztül hajtottam az odafelé vezető úton, volt lakhelyem, életem egyik - jól/rosszul/valahogy sikerült - próbálkozása. Több, mint 15 éve szerettem bele ebbe a vidékbe, első ott jártamkor.
Azok a gyerekek, akik akkor pár hónapos jövevények voltak Széplakon, komoly nagy lányokká és fiúkká nőttek. Persze abban nincs változás, hogy a kicsik most is - újra és újra - jelen vannak.
Teljes egészében városi gyerekként értem oda 15 éve. Örökre elvesztettem ebből akkor valamit, s hasonlóképpen örökre belém ivódott valami más, ami az idő múlásával csak egyre erősödik.
Akkoriban nekem éppen elég volt a romantika Bécon, Széplak nagyon távol volt. Csak földút, minden irányból legalább 5 kilométer, eső után agyagos dagonya, kocsinak komoly feladat. Még terepjáróval is fenn tudtunk akadni. Az én béci (ez esetben ez most nem Bélát jelent ;>) házam is jó 1 kilométer földutat jelentett, rodeónak éppen elég, ott is kellett egyszer traktort hívjak. Széplak ráadásul nem "utcás" falu, a házak egymástól egynéhányszáz méterre állnak a dimbek-dombok közt/tetején/oldalán, körülöttük az erdő, mező, csalitos, kaszálló, kert, háztáji, műhely.
Azt gondoltam, hogy szép hely Széplak és minden tiszteletem azoké az embereké, akik - nem egyikük Pestről - oda települtek egy majdnem kihalt faluba, de hogy fognak ott élni? Miből élnek majd meg, hogy tudnak majd a világtól ilyen elzártan megmaradni? A hitetlenségemből az lett, hogy én visszakényszerültem Bécről a városba, s azóta is a szívemet fájdítom csak, ha ott vagyok, Ők viszont most is ott vannak, s egyre többen. Gyerekeik ott nőnek fel, nem odatelepült, hanem ODAVALÓSI és oda való emberek.
Jó volt látni azt a gyereksereget. Micsoda gyereksereget! Nesze neked elöregedő falu, tán nem sok ilyen van az országban, és persze ez is akkor dől majd el, amikor minden generáció jelen lesz már - a legöregebbek itt még hiányoznak, ez javítja a statisztikát - s a fiatalok itt maradnak, a létszámnövekedésnek pedig nem fogja feltétlen szerves részét képezni a Bécről, Magyarlukafáról "kiljebb" húzódó jóemberek maroknyi csapata és a városról oda települtek. Az mindenesetre bíztató, hogy az itt felnőtt gyerek, aki most Kaposvárra jár középiskolába, nem marad ott, hanem minden nap hazajár. Mert mindenütt jó lehet, de...
A 15 év alatt lett faluház, tervbe került a templom (láttam a makettjét) igen élhető, lakható, szép állapotba kerültek a házak, épült nem egy új "rezidencia", kialakultak a gyalogutak, amelyek a hold fényében is elvezetnek mindenhová, focipálya is van, kihívhatják a fradit. Lett iskola, mert van tanítónő, Mari, akit még Lukafáról ismertem, de aztán itt ragadt, s vannak a tanítást egymás között beosztó szülők, akik nem akármilyen eredménnyel végzik és végeztetik el a híres neves anyagot felsőben is.
De legfőképpen lett közösség és közösségi élet, amit a városi ember sosem tapasztalhat, saját helyi szokásokkal, sőt szokás rendszerrel, amiben vannak a hozott régi és kevésbé régi magyar hagyomány részét képezők, de vannak itt, közöttük, általuk kialakultak is.
Összeverődnek névnapkor, ünnepekkor, vagy csak úgy JÁTSZANI. Méta, jégfogó, Adj király katonát szinte 0-15-ig (de persze idősebbek is elkezdhetik és teszik is) mindenki. Van búcsú, alkotótábor, tánctanulás, furulyaóra.
És a hétköznapok. A gyerekek megtanultak részt venni benne. Ki a kecskét feji, ki a zöldbabot szedi le, ki a lekvárokat cimkézi fel, ki a lekaszált szénát szedi, a közösen termelt, szétosztott búzát szemezgeti-válogatja és így tovább. A kutya meg egész nap alszik, csak reggel köszönti az álmosan előbújó vendéget. A tyúkok meg voltak zavarodva, mert éppen a szokott átjárójukba ültünk le muzsikálni. Egyikük óvatosan "átlopózott", másikuk félútról visszafordult, harmadikuk el sem indult, más méltatlankodva hápogott (jó tudom, azt a tehén szokta, nem a tyúk ;>) Amikor a kakas átbátorkodta magát, akkor a tyúkok nagyrésze gondolkodás nélkül követte - bizonyítván a náluk is fenálló férfiuralmat.
S persze ezzel a romantikával jól megfér azért a technika is. Közmű csak a villany, de vannak azért számítógépek, nem sokmegás szélessávú, de internet, antennás, és stabil (szintén antennás) meg mobil telefon (meg P. Mobil lemezek), bizonyára néhol tv is. De valahogy harmonizálnak azzal, hogy a régi paraszti élet lenyomatát érzed, s a lányok mind szoknyában járnak. Valahogy.
Jó volt Széplakon zenét tanítani, jó hogy ennyien ott voltak és jó, hogy a hírre még többen jöttek. Jó, hogy visszahívtak, és jó, hogy ők kevés számú hangszerükön, de fognak is gyakorolni.
Köszönöm Zsolt, Nóri, Gábor, Honorka, Laci, Margit, Eszter, Ibolya, Boriska, Márton, Réka, Rozi, Csabi, Zsuzsi, Balázs, Farkas, Krisztián, Colej, Tamás, Anikó, Anna (és felsorolni sem tudom a sok nevet) a nálatok tartózkodás lehetőségét, és hogy otthon érezhettem magam.
Irígykedve írtam le.
Ja és még valami megváltozott Széplakon a tizenöt év alatt. Lelke van a falunak.

Csongor