HTML

Bélabá mondja a magáét

zene, filo, némi politika és sok bélaság

Címkék

Friss topikok

  • KOPP: maps.google.hu/maps?q=cig%C3%A1nybokor&oe=utf-8&client=firefox-a&ie=UTF-8&ei=uMwtU... (2013.09.09. 15:28) Van rendes is...
  • KOPP: www.youtube.com/watch?v=fuzp4XX-3Gs Remélem működik még a drótpostás... Milyen nótát találtam?...... (2013.09.07. 18:37) Meghatalmazásos
  • ▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: @csongorbela: A pénzbehajtás részével teljesen egyetértek. :) Akadályozom is minden elérhető módon... (2012.09.12. 18:29) Szigorú
  • kisbe'laba': mint ha rólam írtad volna ezt :-) (2011.11.17. 23:58) H-Land

Linkblog

2013.10.27. 10:31 csongorbela

Tigris

Sokan láthattunk már tigrist. Állatkertben, cirkuszban. Mindenesetre élőben.

Fenséges állat. Amikor elindul sétálni, átélhetjük a ragadozó pillantását. Nagy pillanat, amikor az ember megtapasztalhat valamit a természet spirituális erejéből. Persze csak akkor, ha nem kapja elő azonnal a fényképezőgépet, kamerát. Az objektíven keresztül ugyanis mindez nem látszik, azon keresztül akkor is csak filmet látunk, amikor a helyszínen állva töltjük az időt.

ragadozo.jpgLátják? Nem látják? Na látják!

Aztán hazamegyünk és megnézzük a felvételt. Furcsa játéka ez az időnek: egy múltbéli eseményt nézünk, amit a tigrissel való találkozáskor a jelenben rögzítettünk a jövő számára. Ahelyett, hogy a jelenben éltük volna át.
Persze nem csak a tigrisre gondolok. Sajnos minden napunkban így mulasztunk el sok-sok fontos benyomást, amit a jövő 'konzerv' bontogatásában fogunk majd kutatni - a gyerekeink iskolai eseményein keresztül a barátaink eljegyzéséig.
Finom lehet a sólet a tartósítószerrel együtt is, de nagymamám bablevese és az a tekintet, ahogy várja, hogy megdicsérjem...

Szólj hozzá!


2013.10.12. 23:40 csongorbela

István

Megnéztem. Nagy kritikus vagyok, nem tudom mégsem rossznak nevezni.

Igen. Alföldi Istvánjáról beszélek.
Kíváncsi voltam nagyon, hogy valóban ennyire rossz, valóban ennyire felháborító-e, ahogy ellenzői állítják, vagy ez megint egy ilyen zsigerből elutasító, ellentüntető felháborodás - amibe még Szörényi pocskondiázása is belefér - csak azért, mert a libsizsidó buzifiú csinálta. Olyanoktól, akik nem is látták az előadást, olyanoktól, akik tüntettek már a Nemzetinél is olyan dolgokért, ami SZERINTÜK abban a színházban történik. Sajnos azt kell mondjam: igen, csak ezért, s meggyőződésem, hogy tényleg nem látták.
Sajnálom Szörényit. Van egy zseniális műve, zseniális háttérgondolatokkal, zseniális megfogalmazásban, ikonikus előzményekkel 1983-ból. Abból az 1983-ból, amikor azért még igen vigyázni kellett, mit, hogyan mond az ember. Amikor még csak óvatosan lehetett a nemzeti érzületet kifejezni (kimondani semmiképpen, bár óvatosan legalább már lehetett), ő pedig már korábban az Illés frontembereként is ki merte fejezni. Számos bizonyítékát találhatjuk ennek a zenekar életművében. Szörényi pedig mindig felvállalta, akár annak árán is, hogy folyton szembeállították szerzőtársával, folyton éreztetni lehetett a vélt, vagy valós Szörényi-Bródy ellentétet.
Kapott is aztán most mindent. Már jó előre, amikor megmondta: márpedig ezt a darabot most arra bízza, akit ő pártállástól függetlenül a legjobbnak tart. Arra, aki jelenleg nem kívánatos, a fent említett gondokon kívül politikailag sem. A bemutató napján is tulajdonképpen ez volt az ő bűne: Alföldi személye. Fogalmazott ő meg kritikát is - és valóban nem volt erős az előadás éneklésben - utólag már nem tetszett neki sem annyira, hogy nem láthatta előre az előadást, csak a bemutatón, de kiállt a döntés mellett. De ezzel kiesett a pixisből. Nem számít a darab, nem számít a mondanivaló, a 30 éve vitathatatlan zsenialitás, ő egy áruló. Odáig megyünk, hogy tulajdonképpen el is vennénk a mestertől a művét.

'83-ban még nem szerettem az István a királyt. A zenei világomnak akkor még nem felelt meg. Azt sem szerettem, ahogy színészek énekelnek, csak a rockerek dalait hallgattam meg, s ezen dalokkal kapcsolatban sem értettem, miért kell ennyire összevissza szerkezetűeknek lenni, a népzene meg egyenesen nem érdekelt.
Pár év múlva már kedveltem Koppányt, megfelelt lázadó lelkemnek, s igen... bennem is felmerültek a művészien megfogalmazott kétségek István szerepével kapcsolatban, bármily nagy államférfinak is tartjuk. Most már tán mást gondolok, de most is üdvözlöm a gondolkodás azon bátorságát, hogy meri vívódó, esendő hősnek láttatni történelmi nagyságunkat. Szerintem ez amúgy is sokkal valóságosabb kép annál, semmint hogy elhiggyem a mindent tudó eltökélt király képét, aki előre látta, hogy működése dicső ezerévet hoz el. Tán látnoki képességei esetén még tudhatta is, hogy ezzel a kényszerű kompromisszummal aztán néhány száz év elteltével európai testvéreik védelmében épp egy vallásháborúba csöppenünk török rokonainkkal (mert ez esetben azt is láthatta, hogy közelebbi testvéreink ők a finnugrista elméletek népeinél, s azt is, hogy ma majd ilyeneken vitatkozunk). Alföldi nem tekinti látnoknak, sokkal inkább okos vezetőnek, aki éppen okosságának köszönhetően vállalja ezen kétségeit.
Dalban Szörényiék is megfogalmazták ezt (sőt inkább már Boldizsár a drámájában), amikor István hajlandó lenne átengedni a trónt Koppánynak, ha megígéri, hogy meghajol a kényszernek és arra vezeti az országot, amerre kell. Ebben pedig Alföldi sem marad el. Egészen zseniális István vívódása - az eddig látott előadások közül a legerősebb pillanat - az "atyáid igazsága szerint..." mondat elhangzása után. "Akarom" mondja végül, de milyen akarom ez?! Ez volt-e atyáink igazsága? Biztos vagyok benne, hogy ezek a kétségek a legmelldöngetőbb mai nagymagyarokban is ott motoszkálnak, akár két mise közt is. Ezt az érzést pedig végezetül nagyon erős képpel koronázza meg Alföldi. A Szent Koronába zárja a magyarokat. Ha nagyon akarnám ezt a gesztust értékelhetném negatívan. Bocs nem akarom. Tudod: a sokat emlegetett művészi szabadságra nyugodtan hivatkozhatok, de nekem még tetszett is, mégha Udvaros Dorottya ennek az ellenkezőjét fogalmazta is meg.

Hallottam azt is már előre, hogy milyen felháborító a Trabantos jelenet. Szerintem fantasztikum. Méltó tisztelgés az első előadás két sztárjának (akik éltek is a lehetőséggel és - egyedüliként - meghajoltak a belépőjük során) és méltó tisztelgés az említett atyáink, őseink előtt is, akik ránk örökítették ősi tudásunkat. A tétova regösök figurája pedig akkora ötlet, és Feróék olyan jól játsszák, hogy megemelem a kalapom. Hát az egész történelmünk teli volt olyan válaszutakkal, ahol az ősök ily tétován néztek volna, ugyanígy menekültek volna Trabantjukkal s mi is így teszünk négyévente sokkal kisebb súlyú ügyekben: mondd! Te kit választanál? Nem ez volna hát a mű egyik fő üzenete? Ha ez sértő, akkor miért nem tüntettünk a Magyar vándor ellen? Vagy tüntettünk? - hiszen a szent tehenünket Koltayt ekézi. Hozzáteszem teljes joggal! Az a kritikus, aki méltatja az ő filmjét, az válasszon másik szakmát! Szerintem Szörényinek épp az volt az egyik indítéka, amikor nem akart tehetségtelenségből fogant hagymázas nemzeti(eskedő...) rendezést.

No mindegy. Ennyit az ideológiai szeretem-nemszeretemről.

Az előadás maga persze nem hibátlan, de tegye már fel a kezét, aki szerint a királydombi az volt (engem pl. Pelsőczy nagyon idegesített, ha már Varga Mikit hallottam, hogy csak egyet említsek)! Amúgy sem ez volt az anyázás oka, hisz akkor legalábbis másnap vonult volna utcára a felháborodott tömeg, s nem előre, a bemutató előtt néhány órával.
Éneklésben valóban hagy kívánnivalót. Nekem Feke Pál sem tetszett igazán, Novák se nagyon, Stohl meg bár meglepően nem énekelt rosszul, de azért ez a szerep sok neki, s Tompos Kátyából is hiányzott a népzene, nem csak azért, mert megszoktuk Sebestyén Mártit (és különben is, azóta már szeretem a népzenét), hanem mert Réka népzene kell legyen, és punktum. Hisz ennek is jelentése van.
A zenei megoldások sem mindenhol voltak rendben nekem. A tempók néhol valóban gyorsak, az 'Abcug István' pedig egyenesen csapnivaló, a változó tempóival és a színészi éneklés gyötrelmeivel (jó-jó, a 'Volt is lesz is' jól sikerült, megbocsátok...).
Igen, értem, hogy színészileg viszont nagyon sokat tett hozzá a szereplőválogatás, e tekintetben Stohl sokkal jobb Vikidálnál, csak azért ez mégis egy rockopera, nem?

Kátyát hadd dicsérjem is - ha a népzene hiányát nem is tudom elfeledni. István és Koppány duettje után gyönyörű, ahogy az egy szál hangjával belekezd az 'Adj békét uram'-ba, hogy aztán a két nő duettjén keresztül (a Gizellát játszó Radnay Csilla is méltó társ ebben) kiteljesedjen a nép ajkán az ima. Másik napfényes mozdulata volt számomra, amikor a 'Mondd, mennyit ér az ember' végén Laborc (az őt megformáló Szemenyei János is nagyon jó teljesítményt nyújtott) elviszi, s ő csak énekel. Szerethető volt Ő ebben a szerepben a hiányérzetem ellenére is.
Ha csak egy mondatban itt a vége felé meg kell említsem azt is, hogy a táncosok becsülettel, keményen és nagyon profin végig dolgozták az előadást, csak gratulálni tudok hozzá.

Mindent egybevetve az előadás a hibái ellenére nagyon is jó, és éppen a rendezés miatt. Köszönöm Szörényinek a döntést, a következetes kiállást, Alföldi Róbertnek pedig az alkotást.

Nem tüntetni kell barátaim, hanem megnézni és befogadni belőle, amit lehet.

Szólj hozzá!

Címkék: zene közélet kultúra színház


2013.08.31. 00:25 csongorbela

Meghatalmazásos

Egyszer rám tört a civil kurázsi. Gondoltam leírom nektek tanulságul.

Az úgy volt, hogy új házba költöztünk. Majdnem mindent elintéztem, minden szolgáltatót végig jártam, mindent leróttam. Kb. két hete laktunk ott, amikor kiccsaládom elutazott a Balatonra, én pedig egyedül fúrtam, faragtam az új lakásban. Egy kellemetlen problémával küzdöttem csak: a hétvégére elfogyott a pénzem. Érthető hát, mennyire örültem neki, amikor egy értesítőt találtam a postaládámban, miszerint egy utalványom érkezett. Péntek este volt, zárás előtt fél órával, lecsattogtam tehát a postára, átvenni az életmentő összeget.

A hölgy nagyon kedvesen fogadott. Kérésére átnyújtottam a személyimet és a lakcímkártyát. A baj aztán itt kezdődött el:

- Sajnos nem adhatom oda - közölte velem.
"Tán tyúkok ülnek rajta" - gondoltam, de e helyett inkább megkérdeztem tőle, hogy vajon miért.
- Mert Önnek más cím van a lakcímkártyáján.

Az ártatlanság magabiztosságával kezdtem bizakodó ügyfélként magyarázni, hogy épp most költöztünk, még nincs új lakcímkártyám, de - mert közben láttam az elővett utalványt - épp a régi cím vonatkozásában érkezett az egyik szolgáltató végelszámolása. Mintegy 2600 Ft biztosította meggazdagodás kacsingatott felém, én pedig nyolc(!) különböző irattal tudtam bizonyítani kilétemet (hozzá tartozik a dologhoz, hogy a nevem sem található meg minden utcasarkon, mint a PaDöDő által megénekelt Szabó János, vagy a KFT magaslatokba emelt nagy kedvence Kovács Pál), s azt is tudom, hogy a központi postán lakcím hiányában az aláírás mellé felírják az igazolványszámot így az esetleges illetéktelen ügyfél visszakereshető.
Kértem, hogy jegyezze fel mind a nyolc számot, tán nem jelenek meg több százezer értékben hamis papírokkal, némi szolgáltatói visszatérítésért. De ő hajthatatlan volt, mit neki nyolc irat húszra sem adná a gyémánt félkrajcárt. 

- Esetleg keresse ki az édesanyám nevét a telefonkönyvből - kértem, s jól tudtam, hogy az ő neve is egy példányban szerepel ebben a remek irodalmi műben.
- Ne haragudjon, de én nem vagyok nyomozó - felelte, s kétséget nem hagyott, hogy a többedik kreatív ötletem is hidegen hagyja.
- Tessék mondani, ha én most meghatalmazom a szomszéd bácsit, és ő idejön, neki odaadja? - kérdeztem.
- Természetesen.
- Hogyhogy? Azt hogy tudja leellenőrizni, hogy én, vagy - merthogy abban már biztos lehettem, hogy a hivatalos verzió nem hiszi el, hogy belőlem egy van - a másik Gipsz Jakab írta neki a meghatalmazást.
- Hát azt nem tudom, de az ő adatai rajta vannak a meghatalmazáson, így ő gond esetén felelősségre vonható.
- Én pedig pont azt kérem, hogy hadd legyek én a felelőségre vonható - emlékeztettem a nyolcas számrendszerben tett előző ötleteimre.
- Azt nem lehet - felelte azonnal.
- Jól értem tehát, hogy ezt a pénzt most a világ összes polgára felveheti, csak pont én nem?

Ezen láthatóan elgondolkozott. Nem tudom, hogy eszébe jutott-e a csinovnyik halála, nem tudom, hogy felsejlett-e előtte könyökvédős elődeinek sokkal egyszerűbb élete, de láthatóan végiggondolta, hogy a helyzet valóban ezt osztotta.
Csendben, kicsit tán visszahúzódva válaszolt:

- Tulajdonképpen igen.

Még vitatkoztam vele egy kicsit, felajánlotta, hogy ha hozok egy befizetett számlát erről a címről, akkor elhiszi, hogy ott lakom... de a záróra vészesen közelgett, így hirtelen huszárvágással hátat fordítottam, hagytam egy kicsit gondolkozni a világ másik több 6 milliárd lakójának az én pénzemhez való előjogán.

- Hölgyem! - szóltam a mögöttem állóhoz - ne haragudjon. Hallotta a helyzetet. Ha írnék egy meghatalmazást (mint elsőnek a sokmilliárdból), felvenné nekem a pénzemet?

A válasza sokat tanított nekem az állampolgári langymeleg némaságról, a bürokrácia félelmetességéről és egyebekről. Merthogy nemet mondott. Csak egyszerűen nemet. Tán egy "ne haragudjon"-t hozzábökött.

Vert seregként távoztam. Nem messze, csak egy emelettel lennebb, ahol egy hirdetési újság irodájában két csinos fiatal hölgy dolgozott. A legmegnyerőbb mosolyomat öltöttem fel. Elővettem a fiatalos lendületet, az egyetemisták laza, barátságos arckifejezését. Peace brother, lazák vagyunk és a jövő gyermekei. Meg satöbbi.

- Én postaforgalmit végeztem, én ilyet nem csinálok - jelentette ki büszkén egyikük.

Puff neki, belebotlottam, egy tanult és emancipált nőbe.

Nem adtam fel. Volt még negyed óra zárásig. Sportoltam egyet az egyik közelben lakó barátomhoz. Arra gondoltam írok neki egy meghatalmazást. Legyen ő a második a milliárdokból.
Boldogságomat a színházjegyük akadályozta, ami miatt eljönni nem tudtak, de tanúként mindketten nagyon szívesen aláírták a meghatalmazást.

És szikra gyúlt. Láttam is a fejem felett, mint a néhai Varázsceruza (nem Mozart műve, az valami hangszer, bár bűvös ereje annak is van) főhősének a rajzfilmben.

Szaladtam vissza Sándor gordiuszi kardjával a zsebemben. Még volt 5 percem.
Már nem ő ült ott, hanem egy tanulólány - lévén egyébként ez egy tanposta. Átnyújtottam neki a meghatalmazásomat. Határozottan elmosolyodott. Illetőleg röhögött egyet magában. A kedvenc ügyintézőm észrevett és mosolyogva indult felém.

- Látja, hozott valamit, csak megoldotta - repeste.
- Hozott! - mondta a tanulólány ugyanazzal a visszafojtott röhögéssel a torkában, s hátranézés nélkül odanyújtotta neki a papírt.

"Alulírott Gipsz Jakab, (Kukutyin utca 2. Anyja neve: Egyetlen Édes, személyi igazolvány szám: AA121212 meghatalmazom Gipsz Jakabot (Zabhegyező utca 8. Anyja neve: Egyetlen Édes, személyi igazolvány szám: AA121212), hogy helyettem a nevemre érkezett küldeményt átvegye. Előttünk, mint tanúk előtt..." - állt az iratban.

A színe és az arckifejezése nagyon tetszett. Azóta is emlékszem rá. Már-már hiányzik. Mert gonosz vagyok, na.

- Hát megkapja a pénzét, de nehogy azt higgye, hogy ez rendben van!
- Nehogy azt higgye, hogy nincs. Nem hitte, hogy egy van belőlem. Hát akkor kettő van, s az egyik most meghatalmazta a másikat. Mert véletlenül ismerjük egymást. (Nézzétek el nekem, hogy ilyen csúnyán megszúrtam, de hát muszáj volt.)
És heroikus küzdelmem meghozta gyümölcsét. 2600-at. A vacsora mellé még sört is vettem és másnap is volt némi apanázs.

Sokáig jártam aztán hozzájuk egy előre megírt irattal. Sose kérte többet. Felsejlett, hogy mekkora poén lenne, ha egyszer bemennék és oltári balhét vernék ki, hogy felháborító módon mindig odaadják a küldeményeimet a másik Gipsz Jakabnak. Mert gonosz vagyok. Csak nem nagyon.

1 komment

Címkék: bürokrácia


2013.07.03. 20:49 csongorbela

Társ

A héten elért egy szentimentális történet. Nem csak a hit, hanem a barátság, a szerelem és más "közhelyes" dolgok is eszembe jutottak róla.
Összefoglalására a legjobb szó fenn a címben olvasható.

Gondoltam megosztom. Rákerestem - sejtve, hogy valahol le van ez már írva - hát kiderült, hogy egy vers. Szerzője ráadásul egy ismeretlen, német költő. Fordítóját ismerjük, aki Túrmezei Erzsébet. Sokan megosztották már, hát most én is megteszem.

 

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
Két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy ő mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen, ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
„Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem, Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
mindennap ott leszel velem.

S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma látszik
ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?”

Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
„Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért láttad csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra irodalom


2013.04.07. 12:47 csongorbela

Ítélkezés

"Az ítélkezés csak akkor lehet valóságos, ha a vádló teljes szélességében és teljes mélységében megismerte azt a terepet, végigjárta azt az utat, amelyen a vádlott járt. Csak akkor ítélkezhet...
ha akkor még van kedve hozzá."

Szólj hozzá!

Címkék: napi okosság


süti beállítások módosítása