Bélabá mondja a magáét

Szigorítaná a dohányzást érintő szabályokat a kormány.
Vitatkozik róla a dohányos és nemdohányos társadalom.
Emitten az én meglátásom:

Az Origo tudósításában a legnagyobb súlyt az egészségügyi kockázatra és ennek költségeire helyezi. Ez szerintem alapvetően hibás. Mindannyiunknak vannak egészségtelen szokásai - valóban mindenki azzal mérgezi magát, amivel akarja, de a mozgásszegény életmód, vagy a túlzásba vitt stresszes munka, a sok televízió és megannyi más "károsság" is hasonló méreg - mindannyiunkra költenek hát a többiek a közösön keresztül. Az alapvető kérdés tehát nem ez, hanem a dohányzás emberi oldala.

A dohányos nem csak magát károsítja!
A hamburgeradó az, amivel kapcsolatban ilyen érveket le lehet írni - mint ahogy teszi azt a Véleményvezér cikke - és nem a dohányzás korlátozása. De azt most hagyjuk! Vitatkozzunk erről egy a hamburgeradóval kapcsolatos eszmecsere folyamán. Beszéljünk inkább a dohányzásról és annak emberi oldaláról.

Nekem is nagyon terhes dolog az, hogy egy szórakozóhelyre nem tudok úgy bemenni, hogy ne szívnám tele (ruhámmal együtt) magam egy évre elegendő füsttel. Mondom ezt úgy, hogy évekig szívtam és a dohányfüst önmagában nem is zavar, néha passzív dohányosként még szeretem is a szagát. De egy olyan helyet, ahol vágni lehet a füstöt aktív dohányosként is kerültem.

A dohányzás kultúrája egyre mélyebbre süllyed, s nincs már meg az a néhány alapvető EMBERI korlát, hogy hol, kinek a társaságában, hogyan gyújtunk rá. "A dohányzásnak sok évtizeddel ezelőtt kétségtelenül még volt egyfajta kultúrája Magyarországon. A társadalmi normák szerint például amennyiben egy hölgy is ül az asztalnál, legalább őt meg kell kérdezni, zavarja-e a füst, és persze akkor is illene mellőzni a dohányzást, ha a szomszéd asztaloknál kisgyerekek vannak. Ezekből a normákból mára szinte semmi nem maradt." - írja az előbb említett Véleményvezér-bejegyzés. Hozzáteszem, korábban is voltak nagyon figyelmetlen helyzetek - mint pl. volt munkahelyem tanári szobája, ahol a dohányos pedagógusok pöfékeltek a szünetben és a nemdohányosok velük együtt szívták - s akkor HIVATALOSAN ezzel semmi probléma nem volt.
Most, hogy ki van tiltva számos helyről - s úgy tűnik, még többröl ki lesz - még mindig számos ilyen figyelmetlen helyzetbe botlok. A közintézmény bejáratánál, a külső és belső csapóajtó közt kijelölt dohányzóhely, amelyen a betérő vendég, ha tetszik, ha nem át kell menjen az egyik ilyen, a buszmegállóban a sorban álló utasok közt rágyújtás a másik, és sorolhatnám hosszan a többit.

Kettős érzésem van, mert nem értek egyet a hivatalos korlátozásokkal - szerintem ezt így sosem lehet megnyugtatóan szabályozni - az emberi oldal erősítésére viszont nincs ötletem. Az biztos, hogy a dohányzás szokásain emberi oldalról mindenképpen érdemes változtatni, s akkor nem látszana úgy, hogy hivatalos korlátozások kellenek. Azokkal ugyanis szerintem semmire nem megyünk. Legfennebb kicserélődik a vendéglátó helyek közönsége - a füstös helyeket ugyanis a nemdohányosok nem látogatják ezután meg fogják - cáfolva a vendéglátóipar visszaesésének rémével fenyegető korlátozás-ellenes érveket, a dohányipar más forgalomnövelő eszközöket kell találjon (és nem kétlem, hogy fog, de ha csökken a forgalmuk, akkor sem leszek kétségbe esve) és sokkal több lesz a sértődött dohányos, aki a nemdohányosokat ellenségnek tekinti, hiszen azok miatt diszkriminálják most őt. Némelyikük majd dacból csakazértis rágyújt majd kérdéses helyzetekben és anyázza a hatóságot, ha megbüntetik. A határok feszegetése okán még én is hajlandó lennék, pedig nem dohányzom...

No de valamilyen szabályozás most lesz - hiába is látjuk sokan úgy, hogy nem a szabályozás pláne nem a tiltás oldaláról kellene közeíteni - s nyilván olyan, amilyet a "képviselők" elképzelnek, akármire jutunk is mi egy ilyen vitában. Remélem, hogy tájékozódni fognak(?) véleményeink felől a döntés előtt, s ők is inkább EMBERI nézeteket előtérbe helyező szabályokban gondolkodnak majd. Bár ez esetben nem is akarnának szabályozni, inkább valami emberi értékeket erősítő programban gondolkodnának. Ugye kedves olvasó, most nem az "utópista álmodozó", meg a "romantikus, szentimentális naivitás" kifejezések jutottak eszedbe! Úgy örülnék neki, ha így lenne!