Bélabá mondja a magáét

Erdély. Az őszi-szünetben.
Évtizedes múlttal játszom azon falvaknak (is) a zenéjét, ahol jártunk és nagy hiányom volt abban, hogy tapossam azoknak az utcáknak a földjét. Volt ahol már aszfaltját, mert éppen ottlétünkkor építették ők is az új Európát. Nyilván örültek is neki - azt a traktorost kivéve, aki már a második napon ledarálta kerekével az új út padkáját - de azért én önző módon belegondolkoztam, hogy ezzel vesztünk valamit abból a romantikából, amit mi érzünk ezeken a helyeken. Sebaj, mert - egyébként egész jó eséllyel - még talán így is megőrzik.
Több napot eltöltöttünk Magyarvistában, Kalotaszeg gyönyörű falujában. Élveztük Erzsi Kati néni vendégszeretetét (és tényleg szeretetét, nem csak megtűrést) beszélgethettünk a könyvvel és cd-vel is büszkélkedhető Erdei Erzsi nénivel, énekeit, történeteit hallgathattuk.
Egy délután erejéig megmártóztunk Méra milliőjében - nagy hatást tett rám a falu főterének képe a lecsattant szocreál-maradék kocsma/kultúr/stb. épülettel - s a többiek rosszallása ellenére muszáj volt végigmennem a főutcán.
Újra rácsodálkozhattam Mezőség szépségére, leginkább, amikor a még nem látott úttalan utakon betértünk a közepébe (ld. Belső-Mezőség). S végre - életemben először, hacsak néhány órára is - eljuthattam Székre, abba a faluba, melynek zenéje a legelőször - és azóta is legjobban - megdobogtatja a szívemet. A másik szerelem Bonchida kimaradt, csak egy átutazás lett belőle, az is csak a közigazgatási határon a főúton.
A szintén sosem látott Búza pedig a csodálatos fekvésével és számunkra hihetetlen (nagy) méretével, Anna és Piroska nénik kedves lényével, a mogorvának tűnő, de az estét végigdaloló polgármesterrel, a párás-ködös-deres napfelkeltével, festői szomszédjával Melegföldvárral lenyűgöző. A nyugalom és a kedély az a két szó, ami eluralt - akkor is ha addigra a fáradtság miatt még össze is zördültünk egymással, miután Mezőméhesen töltöttünk egy napot. Román táncokat gyűjteni mentünk oda, végül is egy barátságos és jó zenekart találtunk (a barátság és a jó muzsika árát aztán jól megfizettük a saját hibánkból: nem beszéltük meg előre a gázsit), de egy nagyon jó hangulatú délutánt tudtunk ott eltölteni. Román táncost végül sajnos nem tudtunk fellelni - illetve igen, de csak olyat, aki nem volt hajlandó nekünk táncolni, de sikeresen megismerkedtünk egy olyan pár egyik felével, akihez még vissza lehet majd menni e célból.
Sokat láttunk, sokat fotóztunk, videóztunk, mint a japán turisták, hasonlóan rohantunk is végig sokhelyütt. Erre volt elég a nem is egészen egy hét. Hazafelé pedig ha már így alakult jó turista módjára megálltunk Körösfőn vásárolni. Vettem egy nagyon jó kalapot, ami azonban a feleségemnek nem teszik. Most nem tudom, hogy mit csináljak...?!