A leglényeg az EGYÜTT. Hogy a hegedű, a brácsa és a bőgő az EGY. A legzsenibb zenész is lehet rossz, ha nincs együtt.
Van valami a zenei varázsjelekben, amit máig nem tudok megérteni/magyarázni/mutatni. Sőt megnevezni sem. Valami, ami összeráz, egyben tart az első pillanattól fogva, amikor még meg sem tudjuk rendesen fogni a vonót. Az organikus mozdulat, a spiritiszta gondolat, a magyar őslélek, vagy a tiszta fizika? Nem tudom, de muzsika lesz belőle az előtt, hogy egyetlen dallamot el tudnánk játszani a hangszerünkön. Érteni sem értem, de működik. Az Ősök hangjai szólalnak meg a tudatlan kézben rajtuk Sanyin és legutóbb rajtam keresztül ami - őszintén bevallom - fantasztikus érzés.
Gábor ezért engem megmosolygott. Én viszont szeretném, ha kipróbálná. A legjobb úgy lenne, ha mit sem tudna róla, s nem lenne kétkedése. Mert a kétkedés a legfőbb gát, eredménye az eredménytelenség, a kétkedő önigazolása. (El)hívő hozzáállással viszont a csoda.
Ezt is kaptam Széplakon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.