Bélabá mondja a magáét

Megnéztem. Nagy kritikus vagyok, nem tudom mégsem rossznak nevezni.

Igen. Alföldi Istvánjáról beszélek.
Kíváncsi voltam nagyon, hogy valóban ennyire rossz, valóban ennyire felháborító-e, ahogy ellenzői állítják, vagy ez megint egy ilyen zsigerből elutasító, ellentüntető felháborodás - amibe még Szörényi pocskondiázása is belefér - csak azért, mert a libsizsidó buzifiú csinálta. Olyanoktól, akik nem is látták az előadást, olyanoktól, akik tüntettek már a Nemzetinél is olyan dolgokért, ami SZERINTÜK abban a színházban történik. Sajnos azt kell mondjam: igen, csak ezért, s meggyőződésem, hogy tényleg nem látták.
Sajnálom Szörényit. Van egy zseniális műve, zseniális háttérgondolatokkal, zseniális megfogalmazásban, ikonikus előzményekkel 1983-ból. Abból az 1983-ból, amikor azért még igen vigyázni kellett, mit, hogyan mond az ember. Amikor még csak óvatosan lehetett a nemzeti érzületet kifejezni (kimondani semmiképpen, bár óvatosan legalább már lehetett), ő pedig már korábban az Illés frontembereként is ki merte fejezni. Számos bizonyítékát találhatjuk ennek a zenekar életművében. Szörényi pedig mindig felvállalta, akár annak árán is, hogy folyton szembeállították szerzőtársával, folyton éreztetni lehetett a vélt, vagy valós Szörényi-Bródy ellentétet.
Kapott is aztán most mindent. Már jó előre, amikor megmondta: márpedig ezt a darabot most arra bízza, akit ő pártállástól függetlenül a legjobbnak tart. Arra, aki jelenleg nem kívánatos, a fent említett gondokon kívül politikailag sem. A bemutató napján is tulajdonképpen ez volt az ő bűne: Alföldi személye. Fogalmazott ő meg kritikát is - és valóban nem volt erős az előadás éneklésben - utólag már nem tetszett neki sem annyira, hogy nem láthatta előre az előadást, csak a bemutatón, de kiállt a döntés mellett. De ezzel kiesett a pixisből. Nem számít a darab, nem számít a mondanivaló, a 30 éve vitathatatlan zsenialitás, ő egy áruló. Odáig megyünk, hogy tulajdonképpen el is vennénk a mestertől a művét.

'83-ban még nem szerettem az István a királyt. A zenei világomnak akkor még nem felelt meg. Azt sem szerettem, ahogy színészek énekelnek, csak a rockerek dalait hallgattam meg, s ezen dalokkal kapcsolatban sem értettem, miért kell ennyire összevissza szerkezetűeknek lenni, a népzene meg egyenesen nem érdekelt.
Pár év múlva már kedveltem Koppányt, megfelelt lázadó lelkemnek, s igen... bennem is felmerültek a művészien megfogalmazott kétségek István szerepével kapcsolatban, bármily nagy államférfinak is tartjuk. Most már tán mást gondolok, de most is üdvözlöm a gondolkodás azon bátorságát, hogy meri vívódó, esendő hősnek láttatni történelmi nagyságunkat. Szerintem ez amúgy is sokkal valóságosabb kép annál, semmint hogy elhiggyem a mindent tudó eltökélt király képét, aki előre látta, hogy működése dicső ezerévet hoz el. Tán látnoki képességei esetén még tudhatta is, hogy ezzel a kényszerű kompromisszummal aztán néhány száz év elteltével európai testvéreik védelmében épp egy vallásháborúba csöppenünk török rokonainkkal (mert ez esetben azt is láthatta, hogy közelebbi testvéreink ők a finnugrista elméletek népeinél, s azt is, hogy ma majd ilyeneken vitatkozunk). Alföldi nem tekinti látnoknak, sokkal inkább okos vezetőnek, aki éppen okosságának köszönhetően vállalja ezen kétségeit.
Dalban Szörényiék is megfogalmazták ezt (sőt inkább már Boldizsár a drámájában), amikor István hajlandó lenne átengedni a trónt Koppánynak, ha megígéri, hogy meghajol a kényszernek és arra vezeti az országot, amerre kell. Ebben pedig Alföldi sem marad el. Egészen zseniális István vívódása - az eddig látott előadások közül a legerősebb pillanat - az "atyáid igazsága szerint..." mondat elhangzása után. "Akarom" mondja végül, de milyen akarom ez?! Ez volt-e atyáink igazsága? Biztos vagyok benne, hogy ezek a kétségek a legmelldöngetőbb mai nagymagyarokban is ott motoszkálnak, akár két mise közt is. Ezt az érzést pedig végezetül nagyon erős képpel koronázza meg Alföldi. A Szent Koronába zárja a magyarokat. Ha nagyon akarnám ezt a gesztust értékelhetném negatívan. Bocs nem akarom. Tudod: a sokat emlegetett művészi szabadságra nyugodtan hivatkozhatok, de nekem még tetszett is, mégha Udvaros Dorottya ennek az ellenkezőjét fogalmazta is meg.

Hallottam azt is már előre, hogy milyen felháborító a Trabantos jelenet. Szerintem fantasztikum. Méltó tisztelgés az első előadás két sztárjának (akik éltek is a lehetőséggel és - egyedüliként - meghajoltak a belépőjük során) és méltó tisztelgés az említett atyáink, őseink előtt is, akik ránk örökítették ősi tudásunkat. A tétova regösök figurája pedig akkora ötlet, és Feróék olyan jól játsszák, hogy megemelem a kalapom. Hát az egész történelmünk teli volt olyan válaszutakkal, ahol az ősök ily tétován néztek volna, ugyanígy menekültek volna Trabantjukkal s mi is így teszünk négyévente sokkal kisebb súlyú ügyekben: mondd! Te kit választanál? Nem ez volna hát a mű egyik fő üzenete? Ha ez sértő, akkor miért nem tüntettünk a Magyar vándor ellen? Vagy tüntettünk? - hiszen a szent tehenünket Koltayt ekézi. Hozzáteszem teljes joggal! Az a kritikus, aki méltatja az ő filmjét, az válasszon másik szakmát! Szerintem Szörényinek épp az volt az egyik indítéka, amikor nem akart tehetségtelenségből fogant hagymázas nemzeti(eskedő...) rendezést.

No mindegy. Ennyit az ideológiai szeretem-nemszeretemről.

Az előadás maga persze nem hibátlan, de tegye már fel a kezét, aki szerint a királydombi az volt (engem pl. Pelsőczy nagyon idegesített, ha már Varga Mikit hallottam, hogy csak egyet említsek)! Amúgy sem ez volt az anyázás oka, hisz akkor legalábbis másnap vonult volna utcára a felháborodott tömeg, s nem előre, a bemutató előtt néhány órával.
Éneklésben valóban hagy kívánnivalót. Nekem Feke Pál sem tetszett igazán, Novák se nagyon, Stohl meg bár meglepően nem énekelt rosszul, de azért ez a szerep sok neki, s Tompos Kátyából is hiányzott a népzene, nem csak azért, mert megszoktuk Sebestyén Mártit (és különben is, azóta már szeretem a népzenét), hanem mert Réka népzene kell legyen, és punktum. Hisz ennek is jelentése van.
A zenei megoldások sem mindenhol voltak rendben nekem. A tempók néhol valóban gyorsak, az 'Abcug István' pedig egyenesen csapnivaló, a változó tempóival és a színészi éneklés gyötrelmeivel (jó-jó, a 'Volt is lesz is' jól sikerült, megbocsátok...).
Igen, értem, hogy színészileg viszont nagyon sokat tett hozzá a szereplőválogatás, e tekintetben Stohl sokkal jobb Vikidálnál, csak azért ez mégis egy rockopera, nem?

Kátyát hadd dicsérjem is - ha a népzene hiányát nem is tudom elfeledni. István és Koppány duettje után gyönyörű, ahogy az egy szál hangjával belekezd az 'Adj békét uram'-ba, hogy aztán a két nő duettjén keresztül (a Gizellát játszó Radnay Csilla is méltó társ ebben) kiteljesedjen a nép ajkán az ima. Másik napfényes mozdulata volt számomra, amikor a 'Mondd, mennyit ér az ember' végén Laborc (az őt megformáló Szemenyei János is nagyon jó teljesítményt nyújtott) elviszi, s ő csak énekel. Szerethető volt Ő ebben a szerepben a hiányérzetem ellenére is.
Ha csak egy mondatban itt a vége felé meg kell említsem azt is, hogy a táncosok becsülettel, keményen és nagyon profin végig dolgozták az előadást, csak gratulálni tudok hozzá.

Mindent egybevetve az előadás a hibái ellenére nagyon is jó, és éppen a rendezés miatt. Köszönöm Szörényinek a döntést, a következetes kiállást, Alföldi Róbertnek pedig az alkotást.

Nem tüntetni kell barátaim, hanem megnézni és befogadni belőle, amit lehet.