HTML

Bélabá mondja a magáét

zene, filo, némi politika és sok bélaság

Címkék

Friss topikok

  • KOPP: maps.google.hu/maps?q=cig%C3%A1nybokor&oe=utf-8&client=firefox-a&ie=UTF-8&ei=uMwtU... (2013.09.09. 15:28) Van rendes is...
  • KOPP: www.youtube.com/watch?v=fuzp4XX-3Gs Remélem működik még a drótpostás... Milyen nótát találtam?...... (2013.09.07. 18:37) Meghatalmazásos
  • ▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: @csongorbela: A pénzbehajtás részével teljesen egyetértek. :) Akadályozom is minden elérhető módon... (2012.09.12. 18:29) Szigorú
  • csongorbela: Engem is, csak eddig nem tudtam. :) (2012.05.09. 21:46) Negola devdzsi vuldegger!
  • kisbe'laba': mint ha rólam írtad volna ezt :-) (2011.11.17. 23:58) H-Land

Linkblog

2018.10.17. 23:17 csongorbela

Lakóközösség

Azt írja egy barát a facebookon:

"Társasházban lakunk, befizetjük a közös költséget, ami évről-évre egyre több. A lift egyre sűrűbben rossz, a lépcsőházban régóta nincs fűtés, a postaládákat huligánok letépték.
A közös képviselő szerint minden rendben van, örüljünk, mert máshol sokkal rosszabb a helyzet. Ezekre viszont egyelőre nincs pénz, mert az egész el lett költve az új TV kábelekre, hogy mindenki nézhesse focimecccseket. Ám furcsa mód egyre jobban él, szépen hízik, a gyerekei új telefonokkal villognak a suliban, új autója is lett, amire ráadásul rendszeresen vesz ki benzinpénzt a kevéske közösből. Azzal magyarázza, hogy sokat jön-megy a ház ügyeit intézve, de mindenki látja, hogy leginkább a gyerekeit fuvarozza oviba, suliba, vagy épp azzal jár nyaralni."

Én nem értem ezt az ajvékolást, komolyan.
Miért? Az előző nem lopott? 
Ez legalább nem a német lakónak adja, aki a nyolcadik emeleten lakik, és öt évig nem kell közösköltséget fizessen. Ez legalább nem engedi be a lépcsőházba a cigányokat, felszereltetett egy új rácsot is. Azok nem tartják tiszteletben még a vasárnapi rántotthússal keveredett pörköltszagot sem. 
A titkára múltkor kiírta a hirdetőtáblára, hogy a szomszéd házban mi történt! Hát abból mi nem kérünk! Jó, hogy kiírta! A Kovács nénit - aki meg épp ott volt, és azt állította, hogy nem úgy történt - az ötödik titkár elküldte az anyjába. Azt mondta neki, fehérjehalmaz, meg patkányürülék. Jól tette! Mert hát Kovács nénit az ingatlanos pénzeli! Meg amúgy a cigányokat is. Meg a csávót, aki leszedte a titkár levelét. Meg az előző képviselőt. Meg a németet a nyolcadikon. Meg a csávót, aki megnézte a könyvtárban, hogy a titkár nem is járt a szomszéd házban (de szerencsére el is ítélték, amiért svéd könyvtárba ment). Szerintem ha rákérdezel a képviselő kocsijára, téged is. Majd a titkár megmondja, hogy mi vagy!
Mit jössz azzal, hogy a képviselőnek is ő vette az első kocsit? Az régen volt, és akkor még normális volt.

A lift pedig igenis jó. Az a virág se hervadt. Látom, hogy a szemközti nokiás házban nagyon szépek, de hát nekik is legalább harminc év volt, mire ilyen lett, ez nem megy egyik napról a másikra. Ezek hosszú, bonyolult folyamatok, mit pattog a kertész a harmadikon. Adja le a fóliáját, hogy minősülhessen kertész kettőbe, és csinálja a dolgát, ne legyen már cigánysimogató ingatlanügynök! 
Tegnap a szomszéd házban már leszerelték az összes angolvécét, és guggolósokat szerelnek fel, mert cigányokat akarnak beköltöztetni! Láttam róla képet a játszótéri srácok rollerén. Ezt akarod? Majd ha a te lányodat is összefukszozzák, és mindenkinek kettesével kell venni a lépcsőt szombaton, akkor ugrálj, te hülye! Hát nem érted, hogy az ingatlanos csak ezt akarja?
Különben a lakógyűlésen mind a 27-en őt kértük meg, ti meg mind valaki mást, a többi meg azért nem jött el, mert az is minket akar. Akárhogy is nézem, ez abszolút többség. 
Amúgy tetszik a lábtörlőd. Holnap a képviselő, az én ajtóm elé teszi, jó? Vehetsz a titkár lányától másikat te libbant bélgázmocsadék.

Szólj hozzá!

Címkék: közélet


2017.10.22. 20:59 csongorbela

#MeToo

Nem, még mielőtt bárki rosszra gondolna: engem nem ért szexuális abúzus.

 

De ha már elindult egy mozgalom féle hullám, hát elmesélnék valamit.

Laci bácsival kezdődik a történet. Laci bácsi testnevelő tanár volt. Gyerekként úgy láttuk, köztiszteletnek örvendő. Kisgyerekként, tekintélyfélő csodálattal néztük, ahogy a folyosón, udvaron végigvonult. Aztán amikor az 5. évfolyamba léptünk tanítani kezdett minket. Hamar kiderült, miből áll a tekintélye: egy agresszív állat. A hangnem, és a hangerő, amit a tornaterem magányában megütött, minden gyereket vigyázzállásba kényszerített. És ha ez nem lett volna elég, minden órán legalább egyszer felpofozta... nevezzük Sanyinak... "Sanyit", akit kipécézett magának, mint tenyérbemászó rossz gyereket. Sosem értettem, miért teszi, de mélyen a retinámba égett a gyűlölet, ami Sanyi arcán ült ilyenkor. Mi pedig csak hálásak(???) lehettünk a sorsnak, hogy nem mi vagyunk az ő helyében. Hallgattunk.
Kis afférom nekem is volt vele, amikor eltűnt egy kedves kollégájának Pax (orosz Parker koppintás) golyóstolla, és hónapokig zaklatott, hogy hozzam vissza. Azt gondolta én tettem el, pedig nekünk a négyszínű volt a menő. Mondjuk legalább nem pofozott.

Azóta is szégyenlem, de amikor egy reggel az a hír fogadott, hogy Laci bácsit elvitte a szívinfarktus, gyermeki naivitással az igazságot éreztem megtestesülni.

Kaptunk egy új testnevelőt. Szimpatikus, sportos, jóképű pasas volt. Lelkesen álltunk bele a tesiórákba. Az új tanár jó volt kézilabdából, én jó voltam a kapuban, gondoltam jól megleszünk.

Aztán furcsa élmény kezdett lenni az órák eleje. Már a szünetben le kellett vonuljunk az öltözőbe. Becsöngetéskor megjelent ő, mi pedig vigyázzban álltunk az öltözőben körben, a padunk előtt a jól ismert kék rövidnadrágban, fehér trikóban, tornacipőben. Legtöbbünknek Tisza volt. Az olcsó, nem túl menő fajta barna, a kicsit menőbb kék. Aki nagyon menő volt, annak kínai Dor-Co-ja volt! Persze az is kék, fehéret csak az igazán kiváltságosak viseltek.

A tanár körbejárt. Lassú léptekkel, hátratett kézzel, hóna alatt a naplóval. Értő szemekkel mustrálta a gyereksereget. Hetente kétszer átélhettem a katonai szemle hangulatát. És mindenkihez, aki bármiért is kevesebbnek számított a többieknél - mert vékonydongájú, vagy szemüveges, vagy "tesiből felmenteni való" stb. volt - volt néhány "jó" szava. Miközben ezeket elmondta, a naplóval csapkodta a kliens hasát, igazgatta a trikóját. Minden mozdulata megalázó volt.
Azért pedig, hogy nyomatékot adjon az élménynek, kedvenc áldozatait gúnynevekkel látta el. Csak a teljesség igénye nélkül: Tányérfejű (hetedikesek voltunk "Laci" pedig poppersérót hordott), Dödölle (joviális, mosolygós barátom, későbbi zenésztársam kapta), Patkány ("Sanyi" tőle is megkapta a magáét)... Nem akarom felsorolni, most is hányok, ha rágondolok. Minden óra elején 10-15 perc ezzel telt.

"Pistinek" lett egy gyönyörű, hófehér kínaija. Nagyon büszke volt rá, mi pedig nagyon irigyen néztük aznap reggel. Jött a katonai szemle, belépett az őrmester. Amikor Pisti elé ért, mosolyogva megállt előtte, megdicsérte a szép fehér Dor-Cot majd gondosan... beletörölte a cipőjét, fekete koszcsíkokat húzva a fehér vászonra. Döbbenten és ugyanoly némán álltunk, mint Laci bácsi idejében. A következő óra előtt Pisti krétával fehérré varázsolta a cipőt. A katonai szemle végére persze a fekete koszfoltok már csak az emlékén mosolyogtak a krétának.

Nyolcadikosok voltunk már, ősz volt, amikor egy reggel fájdalomra ébredtem, aminek az lett a vége, hogy egy félórás műtéttel helyretették az - állítólag veleszületett - herevízsérvemet. Semmi macera, élményszerű kórházi lét, és egy hét otthoni pihenés után, már mehettem is az iskolába (egyik gyermekem örökölte, ő reggel bement, este már otthon is volt).

Eljött az első testnevelés óra... természetesen még fel voltam mentve. Amikor elém állt, nem gondoltam semmire, a cipőm nem fehér, a trikóm rendben.

- Na, megjöttél, Zacsek? - kérdezte.

Nemigen tudtam válaszolni, legszívesebben láthatatlanná váltam volna! A későbbiek folyamán még egy másik nevet is kitalált. Nagyon kreatívan néha a Herevere megszólítást alkalmazta. A két név kitartott majdnem év végéig, amikor is a fülébe jutott, hogy nemigen tartom viccesnek - valamelyik felnőtt, akinek elmondtam a sérelmemet, rászólt - és egy szünetben, amikor ügyeletes diáknak voltam beosztva, a folyosón megállítva megpróbálta elmagyarázni, hogy mit vagyok már kiakadva, ez csak tréfa, hisz őt is Kopinak, meg Kopasznak hívták a társai és ő se volt megsértődve (eszébe nem jutott a különbség, hogy nem a tanárai...)
Annyit nyertem, hogy többet nem szólított se Zacseknek, se Hereverének.

Mindig is szerettem volna elmondani Kopinak, hogy egy aljas, alkalmatlan disznó.
Nem ártok már én evvel neki, rég nyugdíjba ment, egész pályáját ott töltötte abban az iskolában. További jó röfögést kívánok neki.

Borsy Péternek hívták.

 

Szólj hozzá!

Címkék: közélet iskola #metoo


2017.06.10. 15:30 csongorbela

Hősök

Egyszer hős, másszor - Hofi szavaival élve - "húha anyád"

Mit mondhatnék?

Szurkoló voltam. Páros heteken ott álltam a B-középben Katzirz, később Boci mögött, és üvöltöttem, amikor a bíró lefújt egy szabálytalanságot. Páratlan heteken néha követtem őket egy másik városba. Ha kikaptunk, természetesen a bíró volt a hibás. Persze szurkoltam a Vidinek is, amikor a legendás menetelést végrehajtották az UEFÁ-ban. Még az iskolai ünnepségen is a körkapcsolást hallgattam suttyomban az akkor divatos hordozható kisrádiómon. Nem sorolom fel, mert most nem ez a cél. Szurkoltam. Lelkesen, meggyőződéssel.

Aztán ez abbamaradt. Nem, nem azért, mert felnőttem. Illetve annyiban igen, hogy elkezdtem látni: a lelkesedés nem mindig áll a valóság talaján.

Sok év telt el, én pedig egyre kevésbé értem azokat, akik hétről hétre követik... ezt a semmit. Akik minden fordulóban tudják, ki kivel játszik, ki kapott sárgát, pirosat, mik az esélyek, mi lett az eredmény. Akik még újságban is elolvassák, mit gondol ezekről valaki más, aki hivatása szerint sportújságíró. 
De ennek is van egy határa, és azt hiszem mostanában már minden lehetséges (újra és újra "kitolt") határt, átlépett a társadalom. Mostanára már határozottan kártékonynak kell nevezzem.

Nem megyek bele abba a meddő vitába, hogy vajon mik épülhetnének a sokak szerint értelmetlen stadionok árából, hogy megteheti-e egy közszolga, hogy a hobbija alá rendeljen az országműködés és közérzet szempontjából fontosabbnak gondolt dolgokat. Hogy miért nem támogatják inkább a sikersportjainkat. Hogy megérdemlik-e a játékosaink az elég magas fizetésüket, és jobbak lennének-e az eredmények, ha még magasabb lenne az a fizetés.
Tudom - Stark András egykori véleménye szerint - ez az ókori gladiátorjáték modern megtestesülése, meg a Hollywoodi "minden héten háború" világa. De akkor sem mehetek el amellett, amit látok. Igenis ki kell mondjam: elfogadhatatlan, ami zajlik, és nem csak azért, mert az ókor nemrégiben véget ért.

Sokan vagyunk, akik nem érezzük a lelkesedést a magyar sport ezen szelete iránt, és azt gondolom, hogy jó okkal tesszük, amikor igyekszünk ezt a realitásokban látni. Ki kell jelentsük: mi vagyunk a többség. És igen: kétkedőek vagyunk, amikor nemzetközi megmérettetésre indul az ország, mint ahogy nyilván kényelmetlen minden naugye. Az is, amit a rajongók, és az is, amit az ellenzők szajkóznak, miután mint mindent, ezt is politikai üggyé tették.

Hát le lettünk hazaárulózva, amikor nem ünnepeltük őrjöngve Feröer vagy az azeriek és más nagy csapatok kudarcát, és akkor is, amikor eleinte visszafogott lelkesedéssel néztük az EB-csoportkört.
Ez amúgy - akármilyen hihetetlen - még nem is lenne nagy baj, ámbár...
De hogy most, épp azok, akiknek szemében hazaárulók, aljas nemzetietlen férgek voltunk ökölrázva skandálják, hogy "vedd le a mezt" és teletömik a közösségi média felületét mocskolódással, munkatáborozással. Ugyanazok, akik által zengett az üzenőfal Böde nevétől, amikor ő rúgott néhány gólt. Ő pedig figyelmeztetett is: az ünneplés átcsaphat az ellenkezőjébe, amint „nem rúg két egyeneset a labdába”, s akkor bizony tálcán fogják vinni az ő és társai fejét. Nem gondoltam volna, hogy igaza van! Nem gondoltam volna, hogy van még mélyebben primitív ösztönállati világ. Nem gondoltam, hogy joggal lépett ki ebből a lealjasult világból Koplárovics Béla.

Hát csak azért is Hajrá Magyarok! Kíváncsi vagyok, hogy akkor most vagyok-e még inkább hazaáruló féreg. Megyek, eszek egy kis anyaföldet.

Szólj hozzá!

Címkék: közélet


2017.02.19. 20:23 csongorbela

Kerekseggű Zivatar

Zivatar épp nem volt, de zaklatott lakodalom volt.
Nem minden úgy sikerült, ahogy gondoltam. De ezen történet lényege nem is az, hogy a buli hogy sikerült, hanem a fáradalmak utáni együttlét. Csak ketten a szerelemben. Nem is sejtettük, hogy mi kezdődik.

Nem sokkal később kulturális küldetésre indultunk Rammsteinbe, ahol a második naptól kezdve hatalmasakat ettünk vendéglátónk, Holzhauser néni jóvoltából. A fesztiválnak vége lett, mi pedig nem jöttünk haza, hanem elstoppoltunk Párizsba. Még nem tudtuk, hogy már vele.

Pár hónap múlva, itthon tudtuk meg, hogy mindvégig több személy ült a kocsiban. Meg is lepődtünk, mert előzőleg több próba után az orvos váltig állította, hogy most aztán biztosan semmi se lehet. Nem is akartam hinni, csak mikor a kórház folyosóján kiesett a tetris a kezemből, amint egy ápoló beszállt a liftbe a pólyába csavart vörös gombolyaggal.

Hát így kezdődött, s így lett, hogy a csendes, mosolygós, szelíd akarat költözött közénk. Akkor is, amikor az a fagyi kellett, akkor is, amikor az a rohadt drága, semmire sem jó beszélő baba (bár évekkel később adott pillanatban milyen jó volt megtalálni benne azt a négy darab tölthető elemet!), meg amikor el akarta kezdeni, meg amikor abba akarta hagyni, meg amikor el akart menni, meg amikor nem akart eljönni. Meg amikor nem akart enni és lesoványodott, mint a kóró. Jó, akkor tényleg féltettem.

Írhatnék ám én sok mindent, mi történt, mi nem, mit aggódtam, mit mulasztottam, mit küzdöttem. Milyen vicces volt az arckifejezése, amikor csuklás ellen citromlevet kapott, a vádló tekintete, amikor rászorítottam, hogy biciklire üljön és megindult nagy sebességgel lefelé. A térdén a mai napig meglátszik.
Arról is írhatnék, milyen csámpásan tudott ugribugri-táncolni nevetve, aminek két nevet is köszönhet: a Grüberlis Vadkukac meg a címben is szereplő igen kifejező neveket.
Hogy mennyire szeretett a nagy ágyban hancúrozni, aminek meg a harmadik - igaz, csak bece - nevét köszönheti. Hogy mennyire szerette/szereti a vizet; hogy órákra el tudott tűnni a Balatonban - és sosem értette, miért aggódunk - hogy a kenutúra felét úszva tette meg a Tiszán.
Hogy milyen sokat gondolkodtam azon, hogy zenészként kutya kötelességem átadni neki  a ZENÉT, ami persze sosem ment, s hogy itatta át (tán épp ezért) mégis olyannyira, hogy a múlt nyáron megríkatott.
Hogy hogyan komolyodott. Esküszöm magától, én sosem erre tanítottam! Hogy aztán 12 évesen a tanítómmá váljon. Aztán 13 évesen meg ilyet írjon. Nagyapja, aki épp most ment el, akinek a feleségét nem is Julinak hívták, és tán sosem ültetett meggyfát - nekem meg csak annyit hagyott itt, hogy meséimet az ő mondása nyomán fejezhetem be Kelemen nagy seggére hivatkozva - most büszkén mutogatja odafenn.
Hogy őrületbe kergetett a hibátlan bizonyítványaival.
Hogy hányszor keltett bennem furdalást, amikor úgy éreztem, hogy nem vagyok vele eleget, amit csak részben pótolt, hogy amikor elérte a kerek 16 és fél évet, megint megutaztattam Párizsba, csak akkor már tudtam, hogy ott van (az édesanyját meg cserébe itthon hagytuk, mert nem szeret stoppolni).

Írhatnék még sok mindent. De hát a lényeget úgysem tudnám megragadni.

A lényeg, hogy sokkal komolyabb, mint én valaha. A segge most is kerek, de abban most már nem az apja gyönyörködik, hanem mindenféle idegen nyikhajok.

Mert közben felnőttél, Zivatar. Bulizz egyet, megyek bőgni!

Szólj hozzá!


2014.07.17. 09:42 csongorbela

Életpálya

Vannak, akik John Lennonnak tulajdonítják, vannak, akik Gandhinak, de sorolhatnám még az "eredetelméleteket". Én Waldorf körökből hallottam először, kövezzetek meg érte, de ezt tartom authentikusnak. Annál is inkább, mert bárhonnan is ered, itt akár érvényes is lehet:

- Mi leszel, ha nagy leszel?
- Boldog ember!
- Jaj, de  édes vagy! Nem értetted a kérdést.
- Kedves vagy, de nem értetted a választ.

Szólj hozzá!